NEMO33

Kényelmesen, jó hangulatban tettük meg az utat a Nemo33 hoz Brüsszelbe. Mindenképpen megérte eljönni ide, hiszen a nyíltvizi vizsgáidat a téli hónapokban már sehol nem tudtam volna megmerülni, és nem csak merülés volt a programban, de megnéztük a híres Atomium épületét, és megkóstoltuk a Belga söröket is.

Nagyon könnyen megtaláltuk a Nemot és amint odaértünk, rögtön kitöltöttük a szükséges papírokat, és leadtuk a búvárkártyákat. Mi 11.00-kor kezdtük meg a merülést, majd megebédeltünk és ezt követően 14.00-kor kerítettünk sort a második merülésre. Érdemes volt kettőt merülni, mert így a medence minden részét felderíthettük. Azt hogy a két merülés között a helyszínen tudtunk ebédelni (nagyon finom volt), és hogy nem kellett felszerelést vinnünk magunkkal, nagyon megkönnyítette a dolgunkat.

Búvárruhára nem volt szükség, hiszen a víz 33 fokos. Felöltözés után elindultunk a medencéhez. A felszerelést a medence mellett lehetett kiválasztani. Minden méretben volt uszony, bcd, maszk. Reduktorból is rengeteg volt. Szóval amint mindenki kiválasztotta a neki jó felszerelést, megkezdődött a felszerelés összerakása és a merülés megkezdése. Először kb. 5 méterig ereszkedtünk le, majd párokban kezdtük felfedezni a medence labirintusait, és barlangjait, és a bátrabbak és a haladó búvárok akár 33 méter mélyre is lemehettek, ahogy én is tettem.

Maga a Nemo33 medencéje komoly benyomást kelt az első pillanatban, hiszen a bárból nagy üveg ablakokon át figyelhetjük, hogyan merülnek a búvárok. Amennyiben előbb érkezünk a megbeszélt időpontnál, úgy ehetünk ihatunk kedvünkre, bár ezt talán érdemes a merülés végére hagyni. Azt mondják hétvégén sokan vannak itt, ez igaz lehet, mivel mi szombaton merültünk, és kicsit zavaró volt a 30-35 fő a vízben, de mindennel együtt is nagy élmény ebben a csodálatos medencében merülni.

Érdemes a programot úgy tervezni, ahogy mi is tettük, hogy maradjon időnk egy kis városnézésre, mert Brüsszel igen kellemes hely, sok-sok látnivalóval, bárral és kávézóval, és számomra kellemes csalódás volt, hogy a hírekkel ellentétben a helyiek nagyon szívélyesek. A legfőbb látványosság az Atomium, ami fantasztikus, szemet gyönyörködtető épület, és az előtte lévő park, ami Európa összes híres épületét kicsiben mutatja meg.

A helyszín messze van, sokan szeretnének repülővel utazni Brüsszelbe. Ez estben jó előre kell gondolkodni! Mi többször is mikrobusszal tettük meg az utat, és teljesen jól működik a dolog, este kell indulni és másnap egész nap program, majd éjjel alvás Brüsszelben és reggel indulás haza. Ha pénteken este indulunk mikrobusszal Budapestről, vasárnap este itthon vagyunk. Repülős utazás esetén szombaton reggel indulunk, majd merülés/merülések, délután és este városnézés, vacsora után kényelmes szállás Brüsszel központjában. Vasárnap estére vagyunk itthon.

Alapfokú és haladó vizsgákra kifejezetten ajánlott főleg a téli időszakban. Családoknak is ajánlott!

Különlegesség, hogy a bátrabbak kipróbálhatják Hollandiában az oda/vissza úton a híres Sky Diving-ot is!

Fotókat legutóbbi NEMO 33-as programokról itt találsz.

A túrák időpontjai:
egész évben, de főként az őszi és téli időszakban

A túradíj tartalmazza:
Mikrobusszal: transzfert (Budapest-Brüsszel-Budapest), szállást 1 éjszakára, 1 merülést, felszerelést.
– 30 nappal az indulás előtt 57.000.-Ft.
– 30 napon belül 67.000.-Ft.
Repülővel:   repülőjegyet (Budapest-Brüsszel-Budapest), szállást 1 éjszakára, 1 merülést, felszerelést
– 30 nappal az indulás előtt 57.000.-Ft. (Jó előre kell foglalni, különben nem tudjuk tartani ezt az árat!)
– 30 napon belül 67.000.-Ft. (Jó előre kell foglalni, különben nem tudjuk tartani ezt az árat!)

Fakultatív programok:
– plusz merülések
– plusz 1 merülés + finom ebéd kb. 58 euro/fő
– alapfokú nyílvízi vizsgamerülések
– haladó és specialitás tanfolyamok nyílvízi merülései
– próbamerülések
– merülésvezetés 8 euro/merülés/fő
– brüsszeli városnézés
Speciális felszerelések bérelhetők.
Ellátás – önellátó
Extra igényekről (egy ágyas szoba, stb…) külön infót kell kérni, és kérjük előre jelezni.

Minimális csoportlétszám: 5 fő.
Az árak tájékoztató jellegűek, bejelentés nélkül megváltoztathatók.
Az aktuális árak és részletek miatt érdeklődj az alábbi telefonszámon vagy email címen.
Érdeklődni a +36-30-946-7282-es telefonszámon, vagy az info@aquanaut.hu email címen lehet.

Powered by WordPress | Theme Designed by: Altbauwohnung.name | Thanks to Web Agentur Berlin, Arztregister online and Gutscheincodes